Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Berlini merénylet: a gyanúsított érintettségét nem sikerült bizonyítani

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 21. 10:32

A nyomozás első megállapításai szerint terrortámadás volt a december 19-én, hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás. A 12 halálos áldozatot és 48 sebesültet követelő merénylettel összefüggésben őrizetbe vett, valószínűleg pakisztáni származású menedékkérő tagadja, hogy bármi köze lenne a bűncselekményhez, és érintettségét egyelőre nem is sikerült bizonyítani.

Klaus Kandt berlini rendőrfőnök kedden a német főváros vezetőinek közös tájékoztatóján a Die Welt című lap és az ARD országos köztelevízió biztonsági körökből származó értesüléseit megerősítve elmondta, nem sikerült igazolni, hogy valóban a gyanúsított ült annak a lengyel rendszámú kamionnak a volánjánál, amely hétfő este röviddel 20 óra után belehajtott a város nyugati részének központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál működő szabadtéri karácsonyi vásár vendégeinek tömegébe.
A kamion 60-80 métert haladt a tömegben, a Budapest utcán (Budapester Strasse) állt meg. Az egyik halálos áldozat a kamion eredeti, lengyel sofőrje, holtan emelték ki a vezetőfülkéből. Lőfegyverrel végeztek vele, a fegyver nem került elő.

A berlini rendőrfőnök elmondta: igen erős kétségek támadtak azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított volt a támadó, bár még nem végeztek valamennyi vizsgálattal. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az illetőnek nincs köze az ügyhöz, teljes erővel nyomoznak tovább.
Kiemelte, hogy továbbra is jelentős a terrorveszély Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon és tereken „erőteljes" a rendőri jelenlét.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter tájékoztatóján aláhúzta: kétségtelen, hogy terrortámadás volt a hétfő esti tömeges gázolás, de egyelőre nem jelentkezett terrorszervezet a merénylet elkövetőjeként, így az Iszlám Állam dzsihadista szervezet sem.
A gyanúsítottról elmondta, hogy valószínűleg pakisztáni származású, tavaly december 31-én érkezett az országba menedékkérőként. Menedékjogi eljárását nem zárták le. Sajtóhírek szerint korábban szexuális zaklatás miatt volt dolga a hatóságokkal.

Joachim Gauck szövetségi elnök sajtónyilatkozatban biztosította együttérzéséről a sebesülteket és az áldozatok hozzátartozóit. Leszögezte, hogy az ártatlan emberek ellen végrehajtott brutális támadás „elkövetőinek gyűlölete nem kelt bennünk gyűlöletet", mert a németek társadalma „erős, és a jogra és az emberiességre épül".
„Társadalmunk összetartása nem gyengül, hanem erősödik, amikor támadás ér minket" – mondta a német államfő.

Kedden délután Angela Merkel kancellár, Thomas de Maiziere, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter és Michael Müller, Berlin kormányzó polgármestere együtt felkereste a támadás helyszínét, néma tiszteletadással adóztak az áldozatok emlékének, virágokat helyeztek el tiszteletükre a Vilmos császár-emléktemplomnál és beszéltek a helyszínen dolgozó szakemberekkel.

Előzőleg Angela Merkel is sajtónyilatkozatban fejezte ki részvétét. Mint mondta, ez egy „nagyon nehéz nap" Németországnak, a mély megrendülésben mindenki gyászolja az áldozatokat, reménykedik és imádkozik azért, hogy a sebesültek felgyógyuljanak és folytathassák életüket.
Hangsúlyozta, hogy az eset sok részlete még nem ismert, de abból kell kiindulni, hogy terrortámadás történt, amelyet olyan ember hajtott végre, aki „védelmet és menedéket kért Németországban". Nagyon nehezen lehetne elviselni, ha bebizonyosodna, hogy az elkövető menekültként érkezett. Ez különösen „visszataszító" lenne a menekülteket segítő önkénteseknek és a valóban védelemre szoruló embereknek. Nincs egyszerű válasz arra, hogy miként lehetne ezzel a tudattal együtt élni, de a német társadalomnak van elég ereje ahhoz, hogy továbbra is úgy éljen, ahogy akar, „szabadon, együtt, nyitottan" – mondta Angela Merkel.
„Nem akarunk a gonosztól való félelem bénultságában élni" – hangoztatta a kancellár.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint a berlini tömeges kamionos gázolás után át kell gondolni és meg kell változtatni a teljes német bevándorlási politikát és biztonságpolitikát. Keddi müncheni nyilatkozatában Seehofer kiemelte: a politika a berlini merénylet után azzal „tartozik" az áldozatoknak, a hozzátartozóknak, minden érintettnek és az egész lakosságnak, hogy felülvizsgálja és „kiigazítja" a bevándorlási politikát és a biztonságpolitikát.

A tartományi belügyminiszterek és a szövetségi belügyi tárca egyeztető testülete, a belügyminiszteri konferencia soros elnöke, Klaus Bouillon Saar-vidék tartományi belügyminiszter a Saarländischer Rundfunk (SR) tartományi közszolgálati médiatársaságnak azt mondta, hogy a berlini támadás után „meg kell állapítanunk, hogy hadiállapotban vagyunk, akkor is, ha egyesek, akik mindig csak a jót látják, ezt nem akarják észrevenni".