Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bin Laden fia apja nyomdokaiba lép?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 19. 9:18

Oszama bin Ladennek, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat néhai vezérének a fia azzal a felhívással fordul a szaúdiakhoz egy augusztus 17-én, szerdán az internetre feltett hangüzenetben, hogy döntsék meg kormányuk hatalmát, és „szabadítsák meg” országukat az Egyesült Államok befolyásától.

A hangfelvételt, amelyről nem lehet tudni, hogy mikor készült, a dzsihadista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai csoport tette fel a világhálóra.

Hamza bin Laden ezen arra buzdítja a fiatal szaúdiakat és mindazokat, akik „harcképesek", hogy csatlakozzanak az al-Kaida arab-félszigeti csoportjához (AQPA), amelynek központja a háború dúlta Jemenben van, és szerezzék meg ott a „szükséges harci tapasztalatot".

A 23 (más forrás szerint 25) éves Bin Laden egy júliusban nyilvánosságra hozott videoüzenetében bosszúval fenyegette meg az Egyesült Államokat apja 2011-ben történt megöléséért és a muszlimok „elnyomásáért".