Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bírálják az oroszokat a légicsapások miatt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. október 4. 12:29

Az (orosz) légicsapásoknak csak és kizárólag az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásaira kell összpontosulniuk – ezt mondta Francois Hollande francia államfő Vlagyimir Putyin orosz elnöknek pénteken Párizsban. A francia köztársasági elnök erről Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt a normandiai négyek (Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország) vezetőinek találkozója után.

„Mindketten hangsúlyoztuk, hogy az Iszlám Állam az az ellenség, amely ellen harcolnunk kell" – mondta Angela Merkel. A német kancellár cáfolta, hogy nézeteltérés lenne közte és francia kollégája között Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsát illetően. Aszadnak mindkettőjük szerint távoznia kell a hatalomból. Oroszország viszont kitart hagyományos szövetségese mellett.

„Olyan megoldás kell Szíriában, amely az ellenzék érdekeit is figyelembe veszi, és főleg azt. Ez az ellenzék a támogatásunkat élvezi" – hangsúlyozta a német kancellár.

A francia elnök jelezte, hogy orosz kollégájával beszéltek a politikai megoldás megtalálásának szükségességéről azért, hogy „a kormány és az ellenzék olyan helyzetbe kerüljön, hogy képes legyen konszenzusos kormányt létrehozni". Francois Hollande megerősítette, hogy „Szíria jövőjét – ugyanakkor – Bassár el-Aszad távozásával" képzeli el.

Oroszország „mindig is elkötelezett volt Szíriában. A kezdetektől Bassár el-Aszad rezsimjét támogatta. Mára még tovább lépett, de végül is ugyanazt a vonalat képviseli" – hívta fel a figyelmet a francia elnök.

Hollande azt is elmondta, hogy a Szíriában végrehajtott orosz légicsapások közül eddig „csak egy érte Rakkát (az Iszlám Állam székhelyét), a többit az ellenzék által ellenőrzött övezetekben" hajtották végre. A francia elnök elmondása szerint arra is felhívta orosz kollégája figyelmét, hogy Szíria egységét meg kell őrizni.

„Mit jelentene az egyik oldalon egy, a rezsim által ellenőrzött területekre csökkentett Szíria, a másikon pedig egy hatalmas kaotikusan hagyott (terület) és talán egy kalifátus? Ez lenne a legrosszabb helyzet" – vélte Francois Hollande. „Ezt a forgatókönyvet nem tudjuk elfogadni, mert ez, jól érezhető, egy vallási kritériumok alapján történő felosztás lenne a síiták és a szunniták között, az Iszlám Állam játékszabályai szerint" – tette hozzá.

A francia elnök megerősítette, hogy együtt kíván működni „Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Iránnal, Törökországgal, az Öböl-országokkal és az Európai Unióval", hogy politikai megoldást találjanak a konfliktusra, amelyben eddig 250 ezren vesztették életüket, és amely miatt 4 millióan menekültek el Szíriából.

Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem áll szándékában a szíriai konfliktust helyettesítő erők által vívott, áttételes háborúvá (proxy war) változtatni.

Barack Obama azzal kapcsolatban nyilatkozott erről a Fehér Házban megtartott sajtóértekezletén, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje az elmúlt napok alatt Bassár el-Aszad szíriai elnök más és más ellenfeleit bombázta. „Ez nem valami szuperhatalmak közötti, sakktáblánál vívott verseny" – mondta az elnök.

Obama bírálta Oroszországot a Szíriában az ellenzéki erők ellen „válogatás nélkül" végrehajtott légicsapások miatt, és leszögezte, hogy ha az orosz légi hadjárat továbbra is ugyanebben a szellemben folytatódik, akkor Washington nem fog együttműködni Moszkvával „az Aszad-ellenes erők megsemmisítésére irányuló orosz kampányban".