Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bomba robbant a kabuli orosz nagykövetségnél

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 21. 12:36

Négy ember meghalt egy öngyilkos merényletben, amelyet az afgán fővárosban működő orosz nagykövetséggel szemben követtek el január 20-án szerdán, az orosz külügyminisztérium egyik forrása közölte, a merénylet célpontja nem a diplomáciai képviselet volt.

A forgalmas Darulaman főúton végrehajtott támadásban legalább hét ember vesztette életét, további huszonöten pedig megsebesültek – közölte az afgán főváros rendőrfőkapitánya. Abdul Rahmán Rahimi tábornok elmondta, támadók egy robbanószerrel megrakott gépjárművel nekihajtottak a legnagyobb afganisztáni médiatársaság, a MOBY Group tulajdonában álló TOLO TV hírcsatorna kisbuszának, amely a támadás idején a tévéseket éppen munkából vitte haza.

Szedik Szedikki belügyi szóvivő korábban a Twitteren tudatta: az áldozatok mind polgári személyek, a támadás idején nem volt katonai konvoj a közelben. A támadás elkövetését egyelőre egy szervezet sem vállalta, ugyanakkor a tálib szélsőséges mozgalom tavaly októberben bejelentette, hogy a TOLO TV és egy másik hírtelevízió, a 1TV célpontokká válhatnak, mert szerintük hamis információkat fabrikálnak.
A merénylet az első olyan terrorakció Afganisztánban, amit egy jelentősebb médiaorgánum ellen követtek el.

Az orosz külügyminisztérium közölte, a diplomáciai képviselet munkatársainak nem esett bajuk, némi kár keletkezett az épületben. Hozzátette, fokozzák a biztonsági intézkedéseket a nagykövetségen. A kormány és a radikális iszlamista tálibok közötti békefolyamat újraélesztése érdekében tett erőfeszítések újraindulása óta az afgán fővárosban egyre gyakoribbak az öngyilkos merényletek.

A tálibok az utóbbi hetekben megsokszorozták támadásaikat Afganisztánban a külföldi jelenlét szimbólumai ellen, korábban egy, az olasz nagykövetségtől nem messze becsapódó rakéta kilövését is vállalták.