Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Boszniai védelmi miniszter: az országban jelen vannak a szélsőséges ideológiák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 29. 22:50

Bosznia-Hercegovinának szembe kell néznie azzal, hogy az országban jelen vannak a szélsőséges ideológiák, és problémát jelent a terrorizmus – jelentette ki Dragan Mektic boszniai védelmi miniszter április 28-án, kedden Szarajevóban.

A klix.ba nevű hírportál beszámolója szerint a tárcavezető keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az országban jelen vannak a szélsőséges és radikális, erőszakos ideológiák, még a „terrorista ideológia" is, és vannak olyan szervezetek, amelyek ezek mellett kardoskodnak. „Vannak olyanok is, akik ilyen cselekedeteket pénzelnek, ezekre embereket szerveznek be és beszélnek rá" – fogalmazott a védelmi miniszter.

Dragan Mektic azt is közölte, hogy a hétfőn a zvorniki rendőrőrsre támadó muszlim férfi eddig nem szerepelt a biztonsági szervek adatbázisában, és jelenleg tettének motivációit vizsgálják. Hozzátette, hogy a támadó biztosan előre megfontolt szándékkal cselekedett, az pedig, hogy Allah Akbar (Allah a leghatalmasabb) kiáltással támadt a rendőrőrsre arra utal, hogy tettét szélsőséges ideológiák motiválták.
Megerősítette, hogy a rendőrség elfogott egy férfit, aki korábban Szíriában járt, és az utóbbi hónapokban intenzív kapcsolatban állt az elkövetővel. Hozzáfűzte, hogy még egy személy hozható kapcsolatba a támadással, részleteket azonban nem közölt.

A boszniai iszlám közösség elítélte kedden az esetet, közleményükben azt írták, hogy az ilyen tettek elkövetői okozzák a legnagyobb károkat az iszlám közösségnek.
A 24 éves Nerdin Ibric hétfő este támadott meg egy rendőrőrsöt az északkelet-boszniai Zvornikban, a merényletben egy rendőr életét vesztette, kettő pedig megsebesült. A biztonsági erők végül lelőtték a támadót.
Az eset Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészében, a boszniai Szerb Köztársaságban történt, amelynek kormánya szerdára gyásznapot hirdetett.