Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Boszorkánysággal vádolt nőket fejezett le az Iszlám Állam

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 30. 23:54

Először fejeztek le nőket Szíriában az Iszlám Állam dzsihadistái – jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A „boszorkánysággal és mágiával” vádolt két nőt az ország keleti részén fekvő Deir Ezzor tartományban fejezték le.

Ez az első alkalom, hogy az OSDH – hiteles és ellenőrzött forrásokra hivatkozva – nők kivégzéséről számol be – közölte Rami Abdel Rahmane, a civil szervezet igazgatója az AFP-vel. Az OSDH szerint a lefejezésekre vasárnap és hétfőn került sor, és a két nőt férjeikkel együtt végezték ki.

Az emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolt, szélsőséges radikális Iszlám Állam férfiak lefejezésével, tömeges kivégzésekkel, házasságtöréssel vádolt nők megkövezésével és homoszexuálisok kegyetlen kivégzéseivel szerzett magának kétes hírnevet. De ez volt az első alkalom, hogy nőket fejeztek le.

A részben iraki és szíriai meghódított területeken lévő kalifátus megalakítása óta az Iszlám Állam több mint 3000 embert végzett ki. Az áldozatok közül 1800 polgári személy és 74 gyermek volt az OSDH forrásai szerint.