Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bradshaw: Putyin NATO-területek elfoglalásával próbálkozhat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 21. 19:42

Fennáll annak a veszélye, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök NATO-területek elfoglalásával próbálkozhat, ha úgy ítéli meg, hogy az atlanti szövetség nem merné megkockáztatni a katonai válaszlépést – mondta február 20-án, pénteken Londonban az európai NATO-erők brit főparancsnok-helyettese.

Sir Adrian Bradshaw tábornok, aki a Royal United Services Institute (RUSI) nevű brit stratégiai kutatóintézet szakmai rendezvényén beszélt, a lehetőségek közé sorolta, hogy Putyin „álcázott támadásokkal" próbálhatja megbénítani a NATO döntéshozatali mechanizmusát, arra számítva, hogy a tagországok nem tudnak egyetértésre jutni a válaszlépések mikéntjéről.

Sir Adrian szerint – akinek szavait a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap online kiadása idézte pénteken – a NATO katonai irányítása tart egy ilyen jellegű orosz fellépéstől, amelyet Moszkva úgy tervezhet meg, hogy ne váltsa ki feltétlenül a szövetség kollektív védelmi kötelezettségéből eredő válaszadást.

Bradshaw tábornok szerint ugyanakkor Oroszország hagyományos katonai erőt is bevethet NATO-területek elfoglalására, abban bízva, hogy a konfliktus eszkalálódásának fenyegetése megakadályozhatja az érintett országok területi integritásának helyreállítását célzó válaszlépéseket. Ehhez járul az a kockázat is, hogy Oroszország „elszámítja magát", és ez stratégiai léptéket öltő konfliktushelyzetet eredményez.

„Bármennyire valószínűtlennek tartjuk is jelenleg ennek bekövetkeztét, (e kockázat) fenyegetést jelent puszta létünkre" – fogalmazott a brit tábornok.

A minap Michael Fallon brit védelmi miniszter is hasonló aggályokat fogalmazott meg.

Fallon, aki a The Daily Telegraph és a másik nagy konzervatív brit napilap, a The Times újságíróinak nyilatkozott a héten, kijelentette: attól tart, hogy Putyin kibertámadásokkal, beszivárgó álcázott katonai alakulatokkal, propaganda-hadviseléssel próbál etnikai feszültségeket szítani elsősorban a NATO-tag balti köztársaságokban.

Az orosz elnök „ugyanazokkal a felforgató módszerekkel" tesztelheti a NATO elkötelezettségét, amelyeket a Krímben és Kelet-Ukrajnában is alkalmazott – tette hozzá.

„Ez nagyon is valós és jelen idejű veszély (…) Ha megnézzük a légi és a haditengerészeti aktivitást, (Putyin) tavaly is egész évben a NATO-t tesztelte" – mondta a brit védelmi miniszter.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia és NATO-szövetségesei készek lennének-e fegyveres konfliktusra is Oroszországgal, Fallon azt mondta: a NATO-nak készen kell állnia bármilyen formájú orosz agresszió visszaverésére.

A brit védelmi miniszter kijelentéseit az orosz külügyminisztérium szóvivője „abszolút elfogadhatatlannak" nevezte, és a brit sajtó idézete szerint kijelentette, hogy Oroszország semmilyen módon nem fenyegeti a balti köztársaságokat.