Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brazilok készítik fel a kínai katonákat a dzsungelharcra

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2015. augusztus 17. 11:11

A Kínai Köztársaság hadseregének képviselői azzal a kéréssel fordultak a Brazil Hadsereghez, hogy tartsanak kínai katonák számára dzsungelharc kiképzést. Pekingben úgy vélekednek, hogy egy tízhetes kurzus nagyban hozzájárul saját programjuk sikerességéhez.

http://www.haborumuveszete.hu/rovatok/hirek/brazolik-keszitik-fel-a-kinai-katonakat-a-dzsungelharcra/
A megkeresésről Alcimar Marques de Araujo Martins ezredes, a Centro de Instruçao de Guerra na Selva (CIGS – Dzsungel Hadviselési Kiképző Központ) parancsnoka beszélt aki elmondta először arról volt szó, hogy Kína tiszteket és tiszthelyetteseket küld a brazíliai központba, azonban elvetették ezt az elképzelést és egy alternatív megoldásban gondolkodnak. „Most arra kértek minket, hogy küldjünk kiképzőket és azok Kínában segítenék szaktudásukkal a program megvalósulását", – mondta az ezredes.

Arról nincsenek pontos információk, hogy Kína számára miért lett hirtelen ennyire fontos a dzsungelharc elsajátítása, ugyanakkor az tény, hogy több szomszédos állammal vannak dzsungellel borított határai.

1595998830

A CIGS 2015-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az évek során mintegy 6 000 fő – köztük 500 külföldi – kiképzését hajtották végre. A külföldiek túlnyomó többsége Brazília latin-amerikai szomszédjai közül kerültek ki, de az Egyesült Államokból is volt 27 résztvevő, míg Európából – elsősorban Franciaországból – több mint százan végezték el a tanfolyamot. Ázsiából eddig mindössze egy résztvevő volt.

A „CGIS modus operandi" nem más, mint a „képezd a kiképzőt" program, amelyeken évente háromszor, alkalmanként 100-120 hallgató vehet részt. A tízhetes kurzus során többek között olyan ismeretekre tehetnek szert a képzésen résztvevők, mint dzsungelhadviselés technikák, túlélő praktikák, mozgás a dzsungelben, de szerepelnek- a tananyagban a dzsungel higiéniás eljárások is.