Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brutális öngyilkos merénylet Szomáliában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 23. 20:08

Szomáliában két öngyilkos merénylő megölt legkevesebb 21 embert szombaton – közölték rendőrségi és katonai források. Az egyik merénylet a fővárosban, Mogadishuban történt, a másik egy katonai kiképző táborban, a déli Kismayu városban.


A tettesek a Shabaab iszlamista terrorcsoport tagjai voltak. Kismayuban a kiképzéshez felsorakozott szomáliai katonák voltak az áldozatok, Mogadishuban civilekkel végeztek egy forgalmas útkereszteződésben.

A Shabaab egykor az ország nagy részét uralma alá hajtotta, de az Afrikai Unió katonai intervenciója miatt kiszorult az elfoglalt területekről, s azóta inkább merényletekkel ad hírt magáról.

A szervezet aktív a szomszédos Kenyában is, ahol áprilisban a fegyveresei egy egyetem ellen intéztek támadást és másfél száz embert öltek meg, 2013-ban pedig egy bevásárló központban követtek el több mint hatvan halálos áldozattal járó vérengzést.