Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Burkinai Köztársaság: az ellenzék a katonai hatalomátvétel ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. november 3. 10:29

Ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek elutasították a katonai hatalomátvételt a Burkinai Köztársaságban (Burkina Faso) november 1-jén, szombaton, míg az Afrikai Unió közleményében polgári vezetésű politikai átmenetet sürgetett az országban.

„A politikai ellenzék és a civil társadalom szervezetei megerősítik, hogy a népfelkelés győzelme – és ebből fakadóan az átmenet levezénylése – az embereket illeti, és azt a hadsereg semmiféle módon sem sajátíthatja ki" – írták a pártok és a szervezetek tanácskozásukat követően kiadott közleményükben, demokratikus és civil átmenetet követelve.

A kontinens államait tömörítő Afrikai Unió szintén a polgári átmenet szükségességét hangsúlyozta, és leszögezte, hogy a hadseregnek alá kell vetnie magát a polgári hatóságoknak. A nemzetközi szervezet bizottsága arról is beszámolt, hogy az unió béke- és biztonsági tanácsa hétfőn fogja tárgyalni a Burkinai Köztársaságban kialakult helyzetet.

A nyugat-afrikai országot 1987 óta irányító Blaise Compaoré pénteken mondott le a napok óta tartó, zavargásokba torkolló tüntetések hatására. A demonstrációkat egy törvényjavaslat váltotta ki, amely engedélyezte volna a következő választáson való indulást a 27 éve hatalmon lévő Compaorénak.

Ezt követően Honoré Traoré vezérkari főnök bejelentette, hogy átveszi a hatalmat. Szombatra virradóra azonban újabb önjelölt elnöke lett az országnak, miután a lemondott elnök testőrségének parancsnoka, Issaac Zida alezredes közölte, hogy ideiglenesen ő fogja ellátni az államfői teendőket. A hadsereg vezetése szombat délután úgy döntött, hogy támogatja Zidát.

A Burkinai Köztársaság a világ egyik legszegényebb országa, de közvetítőként lépett fel térségbeli válságok idejét. Emellett ez az afrikai ország kulcsfontosságú szövetségese a Nyugatnak az al-Kaida terrorhálózathoz köthető csoportok elleni fellépésben Nyugat-Afrikában.

Washington a hatalom átadását követeli a civileknek

Az Egyesült Államok elítélte a katonai hatalomátvételt a Burkinai Köztársaságban, és azt követeli a nyugat-afrikai ország hadseregétől, hogy adja át az ország vezetését a polgári hatalomnak.
Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő azt mondta szombati sajtótájékoztatóján, hogy Washingtont aggasztják a Burkinai Köztársaságban zajló események, és elítéli azt, hogy a katonák a népre próbálják erőszakolni saját akaratukat.

A szóvivő felszólította belpolitikai válságban érintett feleket, hogy kerüljék az erőszakot, és az alkotmánnyal összhangban, választások útján bonyolítsák le a hatalomváltást.