Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célba ugrás 40 fokos melegben

Szöveg: Kollár Gábor százados |  2014. szeptember 25. 20:34

Szeptember 17-én az esti órákban megérkezett a Magyar Honvédség ejtőernyős-válogatottja az indonéziai Solo városába, a 38. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokságra. A Kollár Gábor és Bánszki Tamás századosok, Varga Tamás zászlós, Gál Szabolcs őrmester, valamint Olenyik Roland szakaszvezető alkotta csapat szakmai vezetője Dér László nyugállományú zászlós, edzőjük pedig Nagy István önkéntes műveleti tartalékos zászlós.

1595979609

Szeptember 19-én a hivatalos megnyitóünnepséget követően elkezdődtek a
versenyugrások. Az első versenynap után a magyar csapat 14 cm-es eredménnyel, a középmezőnyben várta a folytatást. A második napon a fiúk 5 cm-es
eredménnyel a tizenkettedik helyre ugrottak előre, majd a negyedik sorozatban elért négy centiméteres ugrásukkal az előkelő hatodik helyen várják a folytatást.

A vb célba ugrás versenyszámát a város labdarúgó-stadionjában rendezik, ahol többek között a 40 fokos hőség is próbára teszi a versenyzők tudását.
Hasonló versenyen a katonaválogatott legutóbb Rióban, az V. CISM Katonai Világjátékokon vett részt, ahol ezüstérmesek lettek.

1595979610

Fotó: Magyar Honvédség katonai ejtőernyős-válogatott