Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csádi katonák érkeztek a Közép-afrikai Köztársaságba

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 20. 17:49

Kétezer katona érkezett a Közép-afrikai Köztársaságba a szomszédos Csádból, hogy támogassák a kormányerőket a felkelők elleni harcban – közölte december 19-én, szerdán a védelmi minisztérium szóvivője.

Thierry Zamby elmondta, hogy a külső katonai segítségre a felkelők gyors előrenyomulása miatt van szükség. Az utóbbi két hétben öt város került a három lázadócsoport szövetségéből alakult Sénéka kezére. A koalíció legutóbb az ország északi részén, a fővárostól, Banguitól 350 kilométerre található Kabo városát, előzőleg pedig Bria bányavárost vette ellenőrzése alá, és azzal fenyegetőzik, hogy félre fogja állítani a 2011-ben megválasztott elnököt, Francois Bozizét.

A lázadók már célba vették Batangafo megszerzését is.

A felkelők fő követelése a 2008-ban indult békefolyamat során született megállapodások újratárgyalása.

A 4,5 millió lakosú Közép-afrikai Köztársaság a világ egyik legszegényebb országa. Bozizé 2003-ban puccsal került hatalomra, majd 2011-ben megnyerte az elnökválasztást.