Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Karácsonyfa a gyermekmentőknek

Szöveg: Antal Ferenc |  2012. december 20. 16:38

A Magyar Rádió Zrt. és a Honvédelmi Minisztérium közös adventi akciója keretében Marosi Ádám,  főhadnagy, öttusázó olimpikon egy karácsonyfának való tűlevelűt adott át a Magyar Gyermekmentő Alapítványnak Budapesten, december 20-án.

1595946662

Mint ismeretes, több fenyőfát ajánlott fel egy zalai vállalkozó a rászoruló intézmények részére. A karácsonyfának való tűlevelűket – dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök felajánlása után – a Magyar Honvédség egyik teherautója ezen a héten szállította ki az intézményekbe.

Az első szállítmány december 18-án indult útjára az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi laktanyájából.

1595946662

Csütörtökön a fővárosi Bethesda utcába fordult be a katonai teherautó – nem kis feltűnést keltve a környéken.  A zöld színű jármű érkezését Marosi Ádám főhadnagy és dr. Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke várta, de a környéken járók is kíváncsian álltak meg egy pillanatra: vajon mit hoztak a magyar katonák?

A platóról annak a húsz fenyőfának egyike került elő, amelyet a Magyar Rádió Adventi gondolatok című műsorában ajánlott fel egy vállalkozó.
A fát Marosi főhadnagy adta át a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnökének.

1595946663


Fotó: A szerző felvételei