Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csaknem 300 rendőrt öltek meg a lázadók a múlt hónapban Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 2. 20:13

Csaknem 300 rendőrt öltek meg a lázadók júniusban Afganisztánban – közölte helyi idő szerint július 1-jén, hétfő este a kabuli belügyminisztérium.

A minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint egyedül az elmúlt hónapban a Karzai-kormány ellen harcoló tálibok 299 rendőrt öltek meg szerte az országban, és 618-at sebesítettek meg.

A szóvivő ugyan nem utalt rá, a tájékoztatóból azonban kitűnt: megnövekedtek az afganisztáni katonai, illetve rendőri erők veszteségei azzal párhuzamosan, hogy a helyi hatóságok egyre több biztonsági feladatot vettek át a NATO vezette nemzetközi koalíciós erőktől.

A belügyminisztérium képviselője elmondta azt is, hogy a kormányerők ugyanebben az időszakban 753 lázadót öltek meg, és több mint 300-at vettek őrizetbe. Az összecsapásokban 180 polgári személy is életét vesztette.