Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatmozgásokat észleltek a két Korea közötti demilitarizált övezetben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. június 22. 11:36

Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét.

Egy dél-koreai kormányzati forrás június 21-ei, vasárnapi közlése szerint Phenjan folyamatosan kisebb csapatokat küld a két Koreát elválasztó demilitarizált övezethez (DMZ), a katonák bokrokat vágnak ki és útfenntartási munkákat végeznek. Noha a magát megnevezni nem kívánó forrás leszögezte, hogy az ilyen munkálatok gyakoriak a területen, figyelemmel kísérik a mozgásokat.

Észak-Korea az utóbbi hetekben heves kirohanásokat intézett déli szomszédja ellen, és bezárta, majd felrobbantotta a Dél-Koreával közös összekötő iroda épületét. Phenjan ezzel válaszolt arra, hogy Szöul nem vetett véget az észak-koreai menekültekből és dél-koreai aktivistákból szerveződő csoportok akciójának, a kommunista rezsimet bíráló röplapok terjesztésének.

A dél-koreai hadsereg szokatlanul éles hangnemben válaszolt a phenjani fenyegetőzésekre, mondván, hogy bármely észak-koreai provokációra határozott választ adnak.

Az ország hadserege fokozottan figyeli Észak-Koreának két, Dél-Koreához közeli tengerparti tüzérségi állását is. Vasárnap az észak-koreai állami médiában újra bírálták Szöult, hangoztatva, hogy Dél-Korea a felelős a két ország kapcsolatainak megromlásáért.

A Rodong Szinmun című legfőbb észak-koreai központi lap véleménycikke szerint Dél-Koreának vállalnia kell a felelősséget azért, amit tett, hozzátéve, a két ország közti katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény már így is okafogyottá vált, „a Dél árulása miatt"". Egy észak-koreai propagandaoldal Szöult az Egyesült Államokkal közösen tartott júniusi lég- és rakétavédelmi hadgyakorlatai miatt bírálta.

Szombaton a dél-koreai rendőrség megerősítette az őrizetet az Észak-Koreával szomszédos Kjonggi tartomány kormányzójának lakhelye és a kormányzati épület körül. A kormányzó korábban bejelentette, minden módon megakadályozza a röplapok átjuttatását Észak-Koreába. Válaszul egy konzervatív csoport tagja a Facebookon azt közölte, a röplapokat akkor az ő házához viszi el, és ha a rendőrök közbelépnének, felrobbant egy gázpalackot.

A kormányzó korábbi intézkedése alapján a két Koreát elválasztó határvonal mellett fekvő öt várost és körzetet tiltott zónává nyilvánítanának november végéig, megakadályozva ezzel azt, hogy az aktivisták újabb röplapokat juttassanak északra hőlégballonok segítségével.