Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dachauba látogatott Angela Merkel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 21. 14:22

Angela Merkel német kancellár augusztus 20-án meglátogatta a dachaui koncentrációs tábort, így a konzervatív politikus az első hivatalban lévő német kormányfő, aki felkereste a nácik első és leghosszabb ideig működő lágerét.

A kancellár a bajorországi koncentrációs táborban megkoszorúzta az áldozatok tiszteletére emelt emlékművet, és holokauszt-túlélőkkel találkozott. „Különleges pillanat ez nekem" – mondta újságíróknak. Hozzátette, hogy a holokausztra emlékezve szomorúság és szégyenérzet tölti el. Merkel a tábor túlélő foglyait összefogó egyesült elnöke, Max Mannheimer meghívásának tett eleget a látogatással. Mannheimer azután hívta meg a kancellárt, hogy megtudta, a politikus az országos kampánykörútja során az egykori koncentrációs tábor térségében fekvő városban is szerepel egy rendezvényen, az úgynevezett hagyományos dachaui népünnepély politikai fórumán.

Dachau mintaláger volt, a bajorországi létesítmény kialakítását és működési rendjét követték az összes többi náci koncentrációs táborban. Az első foglyokat Hitler hatalomra jutása után alig néhány héttel, 1933 márciusában szállították a dachaui táborba, ahol a háború végéig több mint 200 ezer embert fogtak kényszermunkára a nácik. A táborba elsősorban zsidókat hurcoltak, de romákat, melegeket, politikai okokból üldözötteket is ezres nagyságrendben küldtek Dachauba a harmadik birodalom minden sarkából. A koncentrációs táborban legkevesebb 30 ezren haltak meg.