Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Damaszkusz fegyveresek ezreit mozgósította

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 27. 15:01

A szíriai kormány fegyveresek ezreit mozgósította az északnyugati Latakia tartományban, hogy megpróbálják visszaszerezni a felkelők által az utóbbi napokban elfoglalt, stratégiai fontosságú területek feletti ellenőrzést – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szervezet március 26-án, szerdán.

A harcok szerdán is folytatódtak a térségben, miután a kormányellenes erők az utóbbi napokban átvették az ellenőrzést a török-szír határ közelében található Szamra és Kaszab település felett. Szamra elfoglalásával a felkelők a tiltakozó mozgalom kezdete óta először jutottak ki a Földközi-tenger partjához, Kaszab pedig a Törökországgal közös határ utolsó olyan átkelő állomása volt, amely eddig a kormányerők ellenőrzése alatt állt.

Rámi Abder-Rahman, az OSDH igazgatója elmondta, hogy a kormány nem számított meglepetésszerű támadásra a rezsim fellegvárának számító, alavita többségű Latakiában, és egészen biztosan nem fogja hagyni, hogy a lázadók megtartsák a települések feletti ellenőrzést. „Damaszkusz katonák és kormánypárti fegyveresek ezreit mozgósította a terület visszafoglalására, és számos fiatal alavita önként csatlakozott a felkelők elleni harchoz" – mondta.

A Földközi-tenger mentén elnyúló régióban található a legtöbb olyan település, amelyben főleg az alavita vallási kisebbség lakik. Az iszlám síita ágából származó valláscsoporthoz tartozik a országot négy évtizede kormányzó Aszad-család csakúgy, mint a politikai és katonai elit jelentős része.

A helyzetet ismerő szakértők szerint az ellenzéki erők abban bíznak, hogy a Latakia tartomány elleni offenzíva visszaverésére a hadseregnek az ország más területeiről kell katonákat átvezényelnie, így Szíria többi részén enyhül a lázadók csapataira nehezedő nyomás.

A felkelők azt követően indítottak offenzívát pénteken, hogy az utóbbi hetekben súlyos vereségeket szenvedtek Damaszkusz tartományban, számos hadállásuk került a Hezbollah libanoni szervezet fegyvereseivel kiegészült hadsereg ellenőrzése alá.

A szélsőséges dzsihadista Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) lázadócsoport tagjai szerda reggel két nagy erejű robbanószerkezetet hoztak működésbe a kelet-szíriai Rakkában található Ammár bin Jászír és Uveisz el-karni síita nagymecset közelében.

Az épületben egy Twitteren megjelent fénykép tanúsága szerint súlyos károk keletkeztek. A kormányellenes erők által egy éve elfoglalt mecsetet a polgárháború kitörése előtt rengeteg iráni, libanoni és iraki zarándok kereste fel. A szélsőséges szunnita harcosok egy része a síitákat hitetlennek, kegyhelyeik látogatását pedig bálványimádásnak tartja.