Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Délre szökött egy észak-koreai katona

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 30. 13:40

Átszökött Dél-Koreába szeptember 29-én, csütörtökön egy észak-koreai katona a tűzszüneti vonalon át, amely a világ legszigorúbban őrzött határa – közölte a dél-koreai hadsereg.

Mivel az 1950–53-as koreai háborút csak tűzszüneti megállapodással zárták le, békeszerződéssel nem, a két országot csak demarkációs vonal és egy vele párhuzamosan kialakított demilitarizált övezet választja el. Az övezeten az áthatolást mindkét oldalon sűrűn őrt álló katonák, szögesdrót kerítés és aknák teszik szinte lehetetlenné. Noha évente több mint ezer észak-koreai szökik Dél-Koreába, túlnyomó többségük Kínán keresztül. A demilitarizált övezeten keresztül legutóbb 2015 júniusában sikerült átszöknie egy észak-koreainak.

A most átszökő katona fegyvertelen volt, és nem lőttek utána. Már fényes nappal volt, amikor átért. Kihallgatása folyamatban van – olvasható a dél-koreai vezérkar közleményében.

A legmagasabb rangú észak-koreai, aki Dél-Koreába szökött, Tae Jong Ho, az ország londoni nagykövetségének első beosztottja volt, de ő a brit fővárosból utazott Szöulba a családjával együtt idén augusztusban.