Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dezertált a szíriai kormányhadsereg logisztikai főnöke

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 18. 8:27

Az ellenzéki fegyveresek közreműködésével dezertált Szíriában a kormányhadseregből annak logisztikai főnöke, Mohamed Kalúf – jelentették arab hírforrások március 16-án, szombaton.

A tábornok családjával együtt távozott Szíriából. Állítólag vele tartott a fia is, aki eddig a hadsereg hírszerzésének egyik vezetője volt.

A két éve kezdődött fegyveres konfliktus alatt – amely eddig több mint 70 ezer emberéletet követelt – már számos magas rangú tiszt és állami tisztviselő állt át az ellenzéki fegyveresekhez.

Szíriai emberi jogi megfigyelők közlése szerint csak szombaton 20 alacsonyabb rangú katona is dezertált olyan területen, amelyet a lázadók ellenőriznek.