Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Donald Trump: a palesztinoknak és izraelieknek együtt kell működniük

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 4. 21:01

Izrael és a palesztinok együttműködését sürgette Donald Trump amerikai elnök május 3-án, szerdán Washingtonban a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott tárgyalásai után.

Az amerikai és a palesztin elnök először találkozott és tárgyalt egymással. A mintegy egyórás megbeszélés után Donald Trump és Mahmúd Abbász közös sajtóértekezletet tartott, amelyen mindketten rövid nyilatkozatot tettek.
Donald Trump leszögezte: kormánya mindenképpen tető alá akarja hozni a palesztin-izraeli békemegállapodást és elkötelezett abban, hogy palesztinokkal és izraeliekkel együtt dolgozzon a megállapodás kimunkálásában. „A palesztinoknak és izraelieknek együtt kell működniük" – hangsúlyozta az amerikai elnök. Hozzátette: fontosnak tartja a gyűlöletkeltő megnyilvánulások felszámolását.

Mahmúd Abbász – aki arab nyelven, tolmács segítségével fejtette ki álláspontját – azt kérte az amerikai elnöktől, hogy vállaljon szerepet az igazságos béke megteremtésében. A palesztin elnök leszögezte: a békemegállapodás alapja csakis az 1967-es határok között megvalósítandó kétállami megoldás és a megszállt palesztin területeken folytatott izraeli telepítési politika megszüntetése lehet. Ezt „stratégiai döntésnek" nevezte.

Abbász a béke új lehetőségét látta Trump elnök elszántságában. Szólt arról is, hogy hite szerint a palesztinok és az izraeliek képesek lesznek megállapodni az olyan, eddig vitatott kérdésekben, mint az izraeli börtönökben fogvatartott palesztinok sorsa, vagy a palesztin menekültek visszatérésének ügye.
Mahmúd Abbász megerősítette: a palesztinok elismerik Izrael Államot, jogát a létezésre. Kijelentette, hogy gyermekeiket és unokáikat a béke kultúrájára nevelik.

A palesztin elnök nyilatkozata után az amerikai elnök „visszavette" a szót, és emlékeztetett: korábban megbeszéléseket folytatott Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel is, s erre alapozza meggyőződését, miszerint izraeliek és palesztinok újrakezdik a béketárgyalásokat. Trump azt is leszögezte: bár a palesztin-izraeli béke megteremtése nem egyszerű, de mégsem lesz olyan nehéz, mint azt sokan vélik, mert mindkét félben megvan az akarat a megállapodásra.

A sajtóértekezleten nem lehetett kérdéseket feltenni, csak a két politikus nyilatkozata hangzott el. Nem részletezték, hogy a Fehér Házban folytatott tárgyalásokon milyen konkrét kérdéseket vitattak meg. Kedden este, egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő azt nyilatkozta az AP amerikai hírügynökségnek, hogy a tárgyalásokon Trump ígéretet tesz a palesztinoknak nyújtandó gazdasági segítségre. Herbert McMaster, nemzetbiztonsági főtanácsadó pedig az izraeli függetlenségi nap alkalmából rendezett ünnepségen Washingtonban azt fejtegette, hogy Trumpnak „nincs ideje ideológiai vitákra, gyakorlatias, és szakítani akar az eddigi kudarcos közel-keleti politikával".

Donald Trump két és fél hónappal azt követően fogadta Mahmúd Abbászt, hogy – szintén a Fehér Házban – tárgyalt Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. Abbász közben Ramallában egymás után fogadta az amerikai kormányzat tisztségviselőit: Mike Pompeo CIA-főnököt és Jason Greenblattot, Trump közel-keleti különmegbízottját. Abbász már a Trumppal folytatott tárgyalások előtt hangsúlyozta, hogy az új amerikai kormányzat „komolyan megoldást akar találni a palesztin kérdésre".