Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nem enyhül a konfliktus a Donyec-medencében, újabb súlyos katonai veszteségek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. május 4. 22:08

Továbbra is feszült a helyzet a kelet-ukrajnai konfliktus övezetében, ahol az elmúlt huszonnégy órában kilenc ukrán katona sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban – közölte szokásos reggeli közleményében május 4-én, csütörtökön a kijevi hadműveleti parancsnokság.

A beszámoló szerint a szakadárok egy nap alatt összesen 52-szer nyitottak tüzet az ukrán fegyveres erők védelmi állásaira. A front több pontján vetettek be nehéztüzérségi fegyvereket, köztük Grad rakéta-sorozatvetőket is.
Donyeck térségében Avgyijivka és Luhanszke településeknél lőtték az ukrán katonák állásait – egyéb tüzérségi fegyverek mellett – a minszki megállapodásokban tiltott, 120 milliméter kaliberű aknavetőkkel.
A front déli szakaszán, az Azovi-tengerpart közelében, Krimszke településnél vetettek be a szakadárok 120 milliméteres aknavetőket. A tüzérségi támadások a frontvonal teljes hosszára kiterjedtek, északon főként a megszállt megyeszékhelytől, Luhanszktól észak-északnyugatra fekvő térséget érték tüzérségi támadások.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) csütörtökön arról adott hírt, hogy újabb, az SZBU szerint egyértelműen Oroszországból származó fegyvereket foglaltak le a a szakadároktól.
A harcokban rommá lőtt donyecki repülőtérnél lévő, úgynevezett szürke zónában – azaz olyan területen, amelyet mindkét szemben álló fél a maga ellenőrzése alattinak tekint – a szakadárok két lövést adtak le egy RPG-7V típusú kézi páncéltörő gránátvetővel, majd a fegyvert hátrahagyták. Egy másik védelmi állásnál pedig – amelynek helyét az SZBU nem hozta nyilvánosságra – egy Smelj lángszórót koboztak el a fegyveres erők tagjai a szakadároktól.
A szakértők mindkét fegyverről megállapították, hogy 1991 után gyártották Oroszországban, és egyik sincs az ukrán fegyveres erőknél rendszeresítve, tehát a szakadárok nem zsákmányolhatták azokat az ukrán hadseregtől.

Egy hete az InformNapalm nevű civil szervezet tett közzé egy videofelvételt, amelyen több olyan orosz gyártmányú katonai járművet mutattak be, amelyeket a Donyeck megyei szakadárok által ellenőrzött területeken derítettek fel, és amilyenekkel az ukrán fegyveres erők nem rendelkeznek. Ezek között regisztráltak például módosított BTR-80-as típusú páncélozott harcjárművet, amely 2012-ben kifejlesztett TKN-4GA-01 célzórendszerrel van felszerelve.