Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Donyeck és Luhanszk repülőterénél folytatódtak a harcok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 7. 8:19

A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk repülőterénél folytatódtak a harcok július 6-ra, vasárnapra virradóra, de Donyeck városban viszonylag nyugodt volt az éjszaka – jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szakadár vezetőkre hivatkozva.

A donyecki városi tanács (önkormányzat) sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a városon kívül, Piszki és Karlivka falvakban folytak harcok.

Az ukrán reguláris hadsereg a Donyeck megyei Szlovjanszk mellett Kramatorszk és Mikolajivka felett is visszavette az ellenőrzést – közölte a „donyecki népköztársaság" sajtószolgálata. Az orosz állami hírügynökség értesülései szerint haditechnikát és szakadár fegyvereseket szállító konvoj érkezett a visszafoglalt településekből Donyeckbe. Az UNIAN ukrán hírügynökség helyi lakosokra hivatkozó értesülései szerint a szakadárok többsége helyi egyetemek kollégiumaiba vette be magát. A hírt hivatalosan még nem erősítették meg.

Szlovjanszk és Kramatorszk visszafoglalását az ukrán védelmi minisztérium is megerősítette. A tárca sajtószolgálatának tájékoztatása szerint megkezdődött az infrastruktúra helyreállítása, az élelmiszer, az ivóvíz, illetve a humanitárius segély szállítása. A tárca szerint a szakadárok továbbra is támadják a kormányerőket. Ez utóbbiak nem szenvedtek személyi veszteségeket.

A reguláris erők kezén lévő luhanszki repülőtérnél a szemben álló felek aknavetőkkel lőtték egymást, s a város szakadárok kezén lévő, Cservonij Jar és Metalliszt negyedében, valamint az Izvarine negyedben lévő ellenőrzőpont közelében is harcok dúltak éjjel. Luhanszk központjában aláírásgyűjtő pont nyílt.

A szakadárok az ENSZ-főtitkárnak írandó levélhez gyűjtik az aláírásokat, amelyben felszólják Ban Ki Munt, hogy követelje „a békés lakosok elleni kijevi agresszió" beszüntetését.

Viktor Avakjan, „a luhanszki népköztársaság egészségügy-minisztere" szerint az elmúlt nap során lőtt sebekkel legalább nyolcvan ember került kórházba, köztük 56 helyi lakos és 24 szakadár.

A vasárnapra virradó éjjel a kormányerők két, pilóta nélküli repülőgépet észleltek Mariupol térségében, az egyiket lelőtték – írta Dmitro Timcsuk szakértőre, a Katonapolitikai Kutató Központ igazgatójára hivatkozva internetes oldalán az UNIAN. A hírt a védelmi tárca is megerősítette.