Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szlovéniában is bizonyítottak a bocskais lövészek

Szöveg: Csehiné Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. július 7. 9:32

Míg a szlovéniai Clever Ferret 2014 gyakorlaton részt vevő bocskais katonák egy része a napokban az apace-i gyakorlótéren bizonyította felkészültségét a vezérkarfőnökök és elöljárók előtt, addig egy kilencfős csapat a Challenge Cup elnevezésű megmérettetésen vett részt Novo Mestóban. A többnemzeti gyakorlat keretében megrendezett katonai versenyen hét csapat indult, köztük egy 39-es lövészekből álló is.

A katonáknak 25 kilométert kellett megtenniük, érintve nyolc ellenőrzőpontot, ahol különböző megmérettetések vártak rájuk. Egyebek mellett MEDEVAC-feladatot is végrehajtottak úgy, hogy a sérültet egy 75 kilogrammos zsák helyettesítette, amelyet 800 méteren át kellett hordágyon vinni. Volt fegyverzet- és gépjármű-technikai felismerési feladat, lövészet, illetve úgynevezett Combat Fitness Training is, de az egyik legnagyobb kihívás a tájékozódás volt.

1595975141

A hegyi terepviszonyok és a hőség is nagyban megnehezítette a versenyzők dolgát mindamellett, hogy a verseny alatt repeszálló mellényt viseltek, s a felszerelésük fegyver, málhamellény és tizenöt kilós hátizsák volt. Ennek ellenére a magyar csapat − maga mögé utasítva a másik hat olasz és szlovén csapatot − megnyerte a nemzetközi megmérettetést, mindössze 9 óra 27 perc alatt teljesítve a távot és a feladatokat.

A csapatkapitány Galambos Péter hadnagy volt, a csapatot pedig Sári István és Dévai Bertalan törzsőrmester, Csákvári Balázs és Szalkai János őrmester, Mátrai Krisztián szakaszvezető, Hanyánszki Ádám és Tilki Tamás tizedes, valamint Oláh Zsolt közkatona alkotta.

1595975141

Fotó: Slovenian Armed Forces