Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

E-mail botrány: Ashton Carter is érintett

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 18. 8:29

Saját személyes elektronikus postafiókját használta korábban néhány alkalommal munkaügyi levelezéséhez Ashton Carter amerikai védelmi miniszter – közölte a The New York Times december 17-én, csütörtökön a Pentagon szóvivőjének nyilatkozatát idézve.

A lap előző nap meg nem nevezett védelmi minisztériumi és fehér házi forrásokat idézve már beszámolt az esetről, és közzétette néhány szóban forgó e-mail fotóit.

Carter, aki februárban lépett hivatalba, a védelmi minisztérium szabályzatával ellentétes módon – mintegy két hónapig – továbbra is saját, személyes postafiókját használta munkájával kapcsolatos ügyeinek bonyolítására. A miniszter egészen addig követte ezt a gyakorlatot, amikor az idén márciusban Hillary Clinton volt külügyminiszterről kiderült, hogy hivatali ideje alatt ugyancsak magán e-mail fiókjáról folytatott levelezést – közölte Peter Cook védelmi minisztériumi szóvivő a The New York Times szerint.

Ashton Carter elismerte, hogy hibázott, még akkor is, ha a munkahelyén csupán rutinjellegű, adminisztratív ügyek intézéséhez használta személyes e-mail fiókját, és március óta csupán barátaival és családjával levelez a magán e-mail címén, és általában véve is korlátozta az elektronikus levelezést hivatali ügyeinek intézésében – közölte a minisztérium szóvivője.

A The New York Times szerint nem tudni, hogy pontosan hány esetben vétett a miniszter az elektronikus levelezésre vonatkozó munkahelyi előírások ellen.

Hillary Clinton, aki 2009 és 2013 között vezette az amerikai külügyminisztériumot, számos alkalommal levelezett hivatalos ügyekben magán e-mail címén, csaknem 30 ezer e-mailt küldve erről a címről. Az e-mailek egy részének címzettjei az FBI munkatársai voltak, az amerikai hatóságok részéről nincs teljes egyetértés abban, hogy ez személyes vagy munkaügyi levelezésnek számít-e. Az ügy kirobbanása nem tett jót Hillary Clinton tekintélyének, és elnökjelölti ambícióit is veszélyezteti.