Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy évre ítélték az iszlámellenes film producerét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 8. 21:54

A feltételes szabadlábra helyezés kikötéseinek megsértése miatt egy év szabadságvesztésre ítélték november 7-én, szerdán Los Angelesben annak a Mohamed-ellenes filmnek a producerét, amely miatt szeptemberben erőszakos tiltakozások sorozata robbant ki a muszlim országokban.

Mark Basseley Youssefet 2010-ben banki csalás miatt ítélték el. A férfit most a szabadlábra helyezés feltételeinek nyolc rendbeli megsértésével vádolták meg, amelyek közül négyet elismert. A vádpontok egyike sem volt kapcsolatos a Mohamed prófétát csalóként, pedofilként és élvhajhászként ábrázoló A muszlimok ártatlansága című filmmel, amely a Közel-Kelet több országában és máshol több tucatnyi halálos áldozattal járó zavargásokat váltott ki.

A muszlim tüntetők a film készítőjének példás megbüntetését követelték, egy pakisztáni miniszter pedig 100 ezer dollár vérdíjat ajánlott fel annak, aki végez vele.

Az 55 éves, egyiptomi kopt származású Youssefet szeptemberben tartóztatták le. A férfit a feltételes szabadlábra helyezés előtt 21 havi szabadságvesztését töltötte, mert csekket hamisított és mert több mint egy tucatnyi álnéven mintegy 60 bakszámlát nyitott.

Az elítéltet egyebek mellett azzal a feltétellel engedték el, hogy csak a saját nevét használhatja és hogy a felügyelő tisztje engedélye nélkül öt éven át nem nyúlhat számítógéphez és nem használhatja az internetet. A nyomozóhatóságok szerint Youssef áll az iszlámellenes film mögött, de azzal kapcsoltban nem adtak tájékoztatást, hogy személy szerint ő volt-e, aki a film bemutatóját feltöltötte a YouTube videómegosztóra.

Youssef a filmmel kapcsolatban a sajátján kívül legalább még két néven (Sam Bacile, Nakoula Basseley Nakoula) szerepelt. A férfi a nevét jelenlegi formájában 2002 óta használja hivatalosan. Annak eredeti változatából azért töröltette a Nakuola tagot, mert az szerinte túl nőiesen hangzott.

Az ügyészség eredetileg azt szerette volna elérni, hogy Youssefet kétévi szabadságvesztésre ítéljék. A vádak között szerepelt, hogy a férfi álneveket használt, hamis kaliforniai jogosítványt készíttetett és azt hazudta a hatóságoknak, hogy a filmhez a forgatókönyv megírásán kívül semmi köze sincs.