Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy nap alatt 80 halott Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. április 4. 8:11

Egy nap alatt több mint 80 halottja van a jemeni polgárháborúnak. Az al-Kaida jemeni szárnya közben börtönöket foglalt el és kiszabadította a terrorszervezet több vezetőjét.

Folytatta a légicsapásokat a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció Jemenben. A szövetségesek lebombáztak egy tejüzemet Hodeida kikötővárosban, ahol összesen 37 ember halt meg.

Az üzem az Ali Abdallah Száleh korábbi elnökhöz hű erők táborának közepén található, ezért vették célpontba a szövetséges gépek.

További 44 ember meghalt Ádenben is, ahol a húszi lázadók és a Manszúr Hádi elnökhöz hű erők harcolnak egymással. A hírek szerint a síiták elfoglalták az elnöki rezidenciát is.

Szintén az ádeni hatóságok jelentették be, hogy külföldi csapatok szálltak partra Dél-Jemenben, akikről sokáig nem tudták megmondani, hogy melyik országot képviselik. Később kiderült, hogy kínai katonákról van szó, és azért érkeztek az országba, hogy kimenekítsék az ott tartózkodó kínai állampolgárokat. A kontingens azonban evakuálás közben tűzharcba keveredett, így nem sikerült mindenkit kimenekíteniük.

Közben az al-Kaida jemeni szárnya is megtámadott egy börtönt az öböl-menti országban. A dzsihádisták legalább 250 rabot engedtek el. A hírek szerint a terrorszervezet több vezetőjét is ebben az intézményben tartották fogva.