Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptom katonákat vezényelt a Sínai-félszigetre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 21. 16:33

Az Izraellel történt egyeztetés után Egyiptom katonákat vezényelt a Sínai-félszigeti határtérségbe.

Értesülések szerint mindez helyi idő szerint május 20-án, hétfő este történt. Megfigyelők szerint az intézkedés előkészületet jelenthet a múlt héten iszlamisták által a Sínai-félszigeten elrabolt hét egyiptomi katona, illetve rendőr kiszabadítására. Ezt erősíti meg, hogy szemtanúk szerint több katonai jármű érkezett az Egyiptom és Izrael közötti békemegállapodás kertében létrejött demilitarizált övezetbe.

A túszejtésre még csütörtökön került sor, amikor fegyveresek magukkal hurcolták a rendőröket, illetve a katonákat. A támadók egy ellenőrzőpontnál ütöttek rajta a biztonsági erők konvoján a Sínai-félsziget északi részén.

Az emberrablók – feltételezések szerint egy Sínai-félszigeti beduin csoport tagjai – vasárnap a YouTube videomegosztó portálon tettek közzé egy felvételt, amelyen a három rendőr és a négy katona volt látható bekötözött szemmel, illetve tarkóra tett kézzel. Az egyik túsz Mohamed Murszi államfőt arra szólította fel, hogy engedjen elrablóinak.

Az elnök elutasította, hogy tárgyalásokat kezdjen az emberrablókkal, akiket közönséges bűnözőknek nevezett.

„Türelmünk elfogyott" – fogalmaztak a történtek kapcsán egyiptomi katonai körökben.