Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptom központi vallásjogi intézménye elítélte az Iszlám Állam felhívását a szaúdi síiták legyilkolására

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 2. 14:21

Elítélte Egyiptom központi iszlám vallásjogi intézménye június 1-jén, hétfőn az Iszlám Állam (IÁ) néhány napja megjelent hangfelvételét, amelyben a terrorhálózat a Szaúd-Arábiában élő síiták legyilkolására buzdítja híveit.

A Dár al-Iftá közleménye szerint az IÁ állítólagos szaúd-arábiai médiaközpontjának első megnyilvánulása „egyike a terrorista szervezetekre (…) jellemző azon rosszindulatú módszereknek, amelyekkel megpróbálják megsemmisíteni a társadalmakat és az államokat".

„A társadalmi és a vallási béke lerombolásával (…) az a céljuk, hogy a polgárok ne a hazához, hanem az egyes felekezetekhez tartozóknak érezzék magukat, s eközben a (terror-) szervezetek fokozatosan átveszik az állam szerepét" – áll a közleményben.
A vallási rendeletekért (fatva) felelős legfelsőbb egyiptomi hatóság ezzel arra a hangfelvételre reagált, amelyet a szaúdi fővárost is magába foglaló régióról magát Vilájat Nadzsdnak (Nadzsd tartomány) nevező IÁ-médiaközpont jelentetett meg napokkal ezelőtt.

A felvételen a Szaúd-Arábiában élő síitákat „hitehagyottaknak" nevezik, „akiknek legyilkolását, vagyonuk elkobzását az iszlám tanai megengedik, és kötelezővé teszik kiűzésüket az egész Arab-félszigetről".
A harcias hangvitelű szónoklat nem sokkal azután jelent meg az interneten, hogy az IÁ magára vállalt két, összesen 25 emberéletet követelő robbantásos merényletet, amelyeket szaúd-arábiai síita mecsetek ellen követtek el az elmúlt tíz napban.

A Viláját Nadzsd számos hasonló robbantást „ígért" a közeljövőben, s felszólította a szunnita többségű monarchia lakóit, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz, s fordítsanak hátat a szaúdi vezetésnek, amely „letért az iszlám vallásjog diktálta útról".
Az egyiptomi Dár al-Iftá közleményében a vallási hovatartozástól független társadalmi összefogás mellett tört lándzsát, s hangsúlyozta, minden országban az állampolgárság, nem pedig a különböző felekezetek alkotják a nép egységének alapját.