Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyiptomi katonákkal végzett egy út menti robbanószerkezet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 21. 12:43

Megölt hét egyiptomi katonát október 19-én, vasárnap egy út mellé telepített robbanószerkezet a Sínai-félszigeten és súlyosan megsebesített további négyet – közölték névtelenül nyilatkozó egyiptomi tisztségviselők.

A távirányítású pokolgép valósággal széthasított egy páncélozott katonai járművet, amellyel a katonák egy földgázt továbbító csővezeték védelmében járőröztek, és olyan terület felé tartottak, amelyet át akartak fésülni feltételezett fegyveresek után kutatva.

A Sínai-félsziget északi fele – ezen történt a robbanás – szélsőséges iszlám harcosok menedéke, akik rendszeresen intéznek támadásokat az egyiptomi hadsereg és a biztonsági erők ellen. Három napja két rendőrrel végeztek, velük is szolgálati járművükben: gránátot lőttek ki rá.

A sínai terroristákat a Szíria és Irak egy részét uraló szélsőséges dzsihadista szervezet, az Iszlám Állam bátorítja és látja el terrortettek végrehajtásához tanácsokkal.

A vasárnapi merényletet eddig semmilyen szervezet sem vállalta magára.