Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elengedték kanadai túszukat a kolumbiai gerillák

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 29. 13:33

Elengedte több mint hét hónapig fogva tartott kanadai túszát augusztus 27-én, kedden Kolumbiában a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű lázadószervezet.

A csoport, amely a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) után a második legnagyobb gerillaszervezet a dél-amerikai országban, január óta tartotta fogva Gernot Wober-t, aki egy kanadai üzemeltetésű aranybánya területét kereste fel. Az ELN akkor azt jelölte meg az emberrablás indítékaként, hogy a földet a helyi közösségektől lopták el, és azt követelte, hogy állítsák le a kitermelést, és a területet adják vissza a helyieknek.

Most a gerillák vezetője, Nicolás Rodriguez közleményben úgy nyilatkozott, hogy humanitárius gesztusnak szánják Wober elengedését.

A lázadók a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (ICRC) képviselő személyeknek adták át túszukat az őserdőben, ahonnan Wober helikopterrel Bogotába indult. Az ICRC orvosa meg is vizsgálta a 47 éves túszt, és kijelentette, hogy az első vizsgálatok alapján jó állapotban van.

A rendelkezésre álló információk szerint Wober volt az utolsó külföldi túsz, akit a kolumbiai lázadók fogva tartottak.

A FARC és a kormányzat között tavaly ősz óta béketárgyalások folynak, és ennek elősegítése érdekében a gerillák felhagytak a túszszedéssel.

Wober elengedése az ELN számára is megnyitja az utat, hogy béketárgyalásokat folytasson a kormányzattal.