Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sorozatos robbantásos merényletek Bagdadban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 29. 14:40

Összehangolt robbantásos merényletek sorozatát követték el augusztus 28-án, szerdán reggel Bagdad több, főként síiták lakta kerületében és az iraki főváros szomszédságában; legkevesebb 51 ember életét vesztette és mintegy 150-en megsérültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.

Tízegynéhány gépkocsiba rejtett pokolgép lépett működésbe az iraki főváros különböző pontjain, főként síiták lakta negyedekben, olyan időpontban, amikor az emberek éppen munkába vagy bevásárolni indultak. A célpontok között parkolók, piacok és éttermek is voltak.

A Bagdad északnyugati részén fekvő Kadhimíja kerületben három merényletet is elkövettek: ott két, az út mentén elhelyezett pokolgép és egy öngyilkos merénylő által egy rendőrposzt közelében felrobbantott gépkocsi 10 embert megölt és 27-et megsebesített.

Irakban év eleje óta meredeken nőtt a főként szunnita muzulmán lázadók által elkövetett robbantásos merényletek száma. A terrortámadásokban az év eddigi részében már több mint 3700-an veszítették életüket. Csak júliusban – amely 2008 óta a legvéresebb hónap volt Irakban – több mint ezren haltak meg különböző merényletekben, augusztusban pedig eddig 480-an veszítették életüket.