Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyelország kizárja részvételét egy szíriai katonai beavatkozásban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 29. 15:19

Donald Tusk lengyel miniszterelnök augusztus 28-án szerdán kizárta, hogy Lengyelország részt vegyen egy szíriai katonai beavatkozásban, arra hivatkozva, hogy egy ilyen akciónak nem a várt hatásai lehetnek.

„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy fegyveres támadás véget vethet a bűntetteknek – mondta a kormányfő újságíróknak. Hozzátette, megérti az indítékokat, de nem osztja azok hitét és lelkesedését, akik szerint egy ilyen műveletnek kedvező hatásai lehetnének.

Lengyelország, amely korábban katonai téren igen elkötelezett volt az Egyesült Államok mellett – először Irakban, majd Afganisztánban -, immár korlátozni szándékozik részvételét a területétől távoli katonai küldetésekben, hogy inkább hazai erőinek korszerűsítésére összpontosíthasson. „Habozás nélkül lemondunk a 2007-ben túl sietősen és meggondolatlanul bejelentett missziós politikánkról" – hangoztatta augusztus közepén Bronislaw Komorowski elnök.

Az Egyesült Államok és azok a nyugati szövetségesei, amelyek biztosra veszik a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim felelősségét a vegyifegyver-támadásokért, késznek mondják magukat egy katonai akcióra Szíria ellen. Oroszország szerint viszont egy katonai megoldás destabilizálná szövetségesét, Szíriát és általában a Közel-Keletet, ezért Moszkva útját állná minden ilyen kezdeményezésnek az ENSZ Biztonsági Tanácsában.