Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életfogytiglant kértek a brüsszeli terroristára

Szöveg: honvedelem. hu / euforbih.org |  2019. március 12. 9:25

Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a főügyész a belgiumi zsidó múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy halálos áldozatot követelő terrortámadás elkövetőjére, Mehdi Nemmouche-ra – jelentette a helyi sajtó hétfőn.

A brüsszeli központi bíróságon Yves Moreau főügyész az ítélethozatal előtt kijelentette, csak az életfogytig tartó büntetés elfogadható Nemmouche esetében. Véleménye szerint Nemmouche olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy ha ő nem kap életfogytig tartó börtönbüntetést, akkor soha többé senkit nem lehet majd életfogytiglani börtönre ítélni. Mint közölte, a kiszabott büntetésnek példát kell statuálnia a táskába rejtett bombákkal utazó terroristák számára, hogy megértsék, hogy számukra Belgium tiltott terület – tette hozzá Moreau.

A belga sajtó arra is kitért, hogy Belgiumban az életfogytiglan 20 és 35 év közötti szabadságvesztést jelent, amely jó magaviselet miatt jelentősen rövidülhet is. A brüsszeli bíróság csütörtökön mondta ki bűnösnek Nemmouche-t és segítőjét, Nacer Bendrert terrortámadás elkövetése miatt. Bendrer a fegyverek beszerzésében segédkezett.

A Brüsszel belvárosában található zsidó múzeum látogatói ellen 2014 tavaszán követett el fegyveres támadást a szíriai harcokból visszatérő, akkor 29 éves Mehdi Nemmouche. A támadásban meghalt egy izraeli házaspár, valamint a múzeum belga férfi alkalmazottja és egy önkéntes dolgozója, egy francia nő. Ez volt az első európai területen elkövetett terrortámadás, amelyet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet magára vállalt.