Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt Alfonso Armada volt puccsista tábornok

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 2. 18:57

December 1-jén, vasárnap elhunyt az 1981-es spanyolországi puccskísérlet egyik volt szervezője, Alfonso Armada volt tábornok, akit annak idején társaival együtt harminc évi börtönbüntetésre ítéltek.

A 93 esztendős volt tábornok részese volt annak az államcsíny-kísérletnek, amelyet az egykori Franco-rezsim híveinek számító jobboldali erők szerveztek a szerintük „túlságosan demokratizálódó" új rendszer ellen 1981. február 23-án. Armadát már régóta betegség gyötörte, egészségi okokból 1988-ban kegyelmet kapott.

Alig néhány évvel Franco halála után a keményvonalas monarchisták (falangisták) úgy vélték, hogy a Juan Carlos királyt rossz irányba vezetik a tanácsadói. Ezek az erők rossz szemmel nézték azt a demokratizálási folyamatot, amelynek legfőbb letéteményese éppen az akkor még ifjú uralkodó volt.

Szervezkedésük eredményeként 1981. február 23-án Antonio Tejero alezredes a Guardía Civil (a hírhedt katonai csendőrség) tisztjeinek egy csoportjával behatolt a parlament épületébe, túszul ejtve az ott tartózkodó képviselőket, akik éppen az új kormányfő, Leopoldo Calvo Sotelo kormányprogramjáról tartottak szavazást.

Ugyanazon a napon Jaime Milans del Bosch altábornagy tankokat vezényelt Valencia utcáira és a tartományban szükségállapotot és kijárási tilalmat rendelt el. A puccs kitervelőjének mind a mai napig Alfonso Armadát, a spanyol vezérkari főnök helyettesét tartják. Rendszerdöntési kísérletük azonban megbukott, mindhárom puccsistát harminc évre ítélték.