Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elítélték a Hamászt segítő palesztin ENSZ-segélymunkást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 5. 18:27

Egy izraeli bíróság január 4-én, szerdán vádalku keretében hét hónapra ítélte egy ENSZ-nek dolgozó, a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet támogatásával vádolt palesztin mérnököt – jelentette a helyi média.

Vahid Abdallah Bors palesztin mérnök a vádalku szerint „nem szándékosan szolgált egy illegális szervezetet", és mivel már július közepén letartóztatták a Gázai övezet személyforgalmát bonyolító erezi átkelőnél, hamarosan, már január 12-én kiszabadul.

Az izraeli Sin Bét belbiztonsági szolgálat azzal vádolta a mérnököt, hogy a világszervezet fejlesztési programjának (UNDP) forrásait kihasználva a törmelék eltakarításakor a Hamász katonai szárnyát segítette.

Bors vallomása szerint 2014-ben a Hamász egyik vezetője arra utasította, hogy a Hamász javára használja fel munkáját, s 2015-ben segítette az iszlamista szervezet katonai szárnyát az UNDP forrásaiból, amikor a törmeléket egy készülő katonai mólóhoz szállíttatta az övezet északi részén.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet értesülése szerint Bors már 2003 óta az ENSZ-nek dolgozott; a harcokban megrongálódott épületek lebontása és a törmelék elszállítása volt a feladata. A UNDP már 1970-es évek óta tevékenykedik az övezetben, és az utóbbi években elsősorban az izraeli hadsereg és a Hamász összecsapásai nyomán lerombolt épületeket állították helyre.

A Gázai övezet északi részén, Dzsabáliában élő Bors kihallgatásán kiderült, hogy az izraeli hadsereg és a Hamász közti harcokban megrongálódott házak ENSZ által végzett felújításánál, amikor fegyverek vagy alagutak bejáratai bukkantak elő, akkor a Hamász átvette az ellenőrzést a házak felett. Ez éles ellentétben áll az ENSZ szabályaival, amelyek az ilyen esetek jelentését és a fegyverek megsemmisítését írják elő.

A Hamász tagadta, és alaptalan vádaskodásnak nevezte az állításokat, és az ENSZ is kiállt mérnöke mellett, aki szerintük a Palesztin Hatóság, és nem a Hamász utasítására rendelte el a törmelékek szállítását.

Az ENSZ immunitást kért alkalmazottja számára, de ezt az izraeli hatóságok elutasították. Bors mellett nyáron két másik, szintén nemzetközi szervezetnek dolgozó palesztint is megvádoltak a Hamász segítésével az izraeli biztonságiak.