Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva helyreállítaná kapcsolatait a NATO-val

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. január 5. 17:20

Moszkva nem tartja a NATO-t idejétmúlt szervezetnek és szükségesnek tartja a korábbi szinten helyreállítani kapcsolatait a szövetséggel – jelentette ki Andrej Kelin, az orosz külügyminisztérium európai együttműködési osztályának vezetője január 4-én, szerdán az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

„Milyen anakronizmus(ról beszélünk)? Sok ország számára egyszerűen megéri gazdasági és politikai szempontból NATO-tagnak lenni, mert nem kell önálló külpolitikát kiépíteniük, elégséges számukra a közöshöz csatlakozni" – jelentette ki Kelin arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország továbbra is hidegháború korából visszamaradt „ereklyének" és „anakronizmusnak" tekinti-e a NATO-t.
Példaként említette meg Belgiumot, amelynek NATO-tagállamként nem kell minden feladat ellátására alkalmas önálló haditengerészetet, légierőt és rakétavédelmi rendszert kiépítenie.
„Munkamegosztásról van szó, ami sokkal olcsóbb" – mondta a diplomata.

Szavai szerint a NATO realitás, katonai tényező, ezért azzal szemben „varázsige-ráolvasás" önmagában nem elegendő.
„A NATO-val normális kapcsolatokat kell kiépíteni és fel kell újítani azt, ami volt" – mondta.
Korábban maga Vlagyimir Putyin orosz elnök is a hidegháború maradványának nevezte a NATO-t, amely szerinte feladatokat keres magának.

Kampánya során Donald Trump megválasztott amerikai elnök is arról beszélt, hogy az az észak-atlanti tömörülés idejétmúlt, mert egy már nem létező, szovjet fenyegetés ellen találták ki, és az Egyesült Államok nem biztos, hogy megvédi azokat az országokat, amelyek nem veszik ki megfelelően részüket a kölcsönös védelem költségeiből.