Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellehetetlenítették a tüntetéseket Egyiptomban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. december 5. 15:52

Egyiptom legfelsőbb alkotmányügyi bírósága helybenhagyta azt a törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné tesz minden tüntetést az arab országban. A testület ezzel lezárta a törvény alkotmányossága körül tavaly óta zajló jogi küzdelmeket, egyben minden további támadástól megóvta a szóban forgó jogszabályt.

A törvényt még 2013-ban alkották meg, amikor állandósultak a Muzulmán Testvériség mozgalom vezetőjének, Mohamed Murszinak a hatalomba való visszahelyezését követelő tüntetések. Murszit a hadsereg távolította el az elnöki székből, a kormányzását elutasító tömegtüntetések nyomán.

A jogszabály előírja, hogy a tüntetni szándékozóknak legalább három nappal előre értesíteniük kell a belügyminisztériumot minden tíz főnél nagyobb gyülekezésről, öt évig terjedő börtönnel rendel büntetni mindenkit, aki megsérti a tüntetéseket korlátozó számos szabály valamelyikét, és lehetővé teszi, hogy a biztonsági erők vízágyúval, könnygázgránáttal és sörétes fegyverrel oszlassanak fel minden jogellenes demonstrációt.

A bíróság mindezeket az elemeket változatlanul hagyta, és döntése nem megfellebbezhető.

Egyiptomi jogvédő szervezetek álláspontja szerint a törvény büntetendő cselekményként kezel mindenfajta békés gyűlést, és szabad kezet ad az államnak, hogy erővel oszlasson fel békés összejöveteleket.

Szigorú betartatása gyakorlatilag véget vetett azoknak a tömegtüntetéseknek, amelyek három éven belül két egyiptomi elnök megdöntéséhez vezettek, mivel a hatóságok őrizetbe vesznek minden aktivistát, bármilyen kicsi és békés gyűlést is szervezzen.

A legfelsőbb alkotmányügyi bíróság szombaton kihirdetett ítélete azt jelenti, hogy a törvény alapján letartóztatott tüntetők százai továbbra is börtönben maradnak.

Gamal Eid emberi jogi ügyekben fellépő neves egyiptomi ügyvéd megdöbbenését fejezte ki. „Azt reméltük, hogy az alkotmánybíróság a jogok oldalára áll" – mondta a Reuters hírügynökségnek.

Ügyvédek egy csoportja 2014-ben egy közigazgatási bíróság előtt támadta meg a tüntetéseket szabályozó törvénynek azon részeit, amelyek szerintük ellentmondanak az egyiptomi alkotmány 73. cikkelyének. Utóbbi szerint mindenkinek „joga van nyilvános gyűléseket, felvonulásokat, demonstrációkat és békés tiltakozásokat szervezni, amíg a résztvevők semmilyen fegyvert nem viselnek", feltéve, hogy a szervező teljesíti a törvény által előírt előzetes bejelentéseket.

A bírák szombaton ennek ellenére csak a törvény 10. cikkelyét nyilvánították alkotmányellenesnek, azt, amely felhatalmazza a belügyminisztériumot a tüntetési kérelmek elutasítására.