Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ellenméreggel védi magát az izraeli hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 13. 13:59

Az izraeli hadsereg több tízezer adag vegyi fegyvereket semlegesítő ellenmérget szerzett be és oszt szét a következő hónapokban – írta az izraeli hadsereg lapja, a Bamahane.

A diazepám nevű hatóanyag görcsoldó hatású, vegyi fegyverekben alkalmazott idegmérgek, például a szarin ellen alkalmazzák. A hadsereg felcsereinél eddig csak az atropin nevű, légzőrendszert védő szer volt, a központi idegrendszerre ható diazepámot csak injekciós formában és csak néhány harci egység kapta meg.

A felcsereknek olyan injekciókat osztanak majd ki, amelyeket a katonák maguknak is be tudnak adni. „A kezelést fél-egy órával hamarabb, és tízszer több embernél lehet majd megkezdeni" – nyilatkozta a katonai lapnak Miha Kszirer alezredes, a nem konvencionális fegyverek elleni orvosi részleg vezetője.

A létéért küzdő szíriai rezsimé a világ egyik legjelentősebb vegyi fegyverarzenálja, amely komoly nemzetközi aggodalmat okoz a térségben.

Az amerikai hadseregben a vegyi támadásnak kitett egységek minden katonájánál van diazepám és atropin, melyet be tud adni magának vagy társának – írja az izraeli lap.

Kszirer alezredes szerint a gyors kezelés megmentheti a sebesültet az agykárosodástól vagy a haláltól.