Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Először látogat Oroszországba az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. április 15. 11:34

Először látogat Oroszországba hivatalos minőségében Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője áprilisban – jelentette be április 12-ei, szerdai közleményében az uniós külügyi szolgálat.

A tájékoztatás szerint Federica Mogherini április 24-én utazik Moszkvába, ahol Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel fog tárgyalni a legsürgetőbb külpolitikai kérdésekről. A felek várhatóan a kétoldalú kapcsolatokról, a szíriai háborúról, az ukrajnai fegyveres konfliktusról, a közel-keleti békefolyamatról, valamint a líbiai, az iráni és az afganisztáni helyzetről fognak egyeztetni.
A sajtóbeszámolókban kiemelték, hogy az utóbbi években meglehetősen feszültté vált az Európai Unió és Oroszország közötti viszony, ami elsősorban az ukrajnai és a szíriai helyzet számlájára írható.

Mogherini, akit korábban egyesek oroszbarát politikusként tartottak számon, 2014-es hivatalba lépése óta többször is beszélt egy tervezett moszkvai látogatásról, erre azonban mindeddig nem került sor, az ukrán válság következtében ugyanis mélypontra kerültek a felek közötti kapcsolatok.

A külügyi szolgálat arról is beszámolt, hogy Mogherini Oroszország előtt Kínába és Indiába is ellátogat.