Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Először támadta a szíriai légierő a Jarmúk palesztin menekülttábort

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. december 17. 8:36

Első ízben támadták a szíriai kormányerő gépei a Damaszkusz melletti Jarmúk palesztin menekülttábort – közölte december 16-án, vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH), amely szerint halottak és sebesültek is vannak.

A tábor mecsetjét, ahol a környező damaszkuszi peremvárosokból az erőszak elől elmenekült emberek tartózkodtak, legalább egy rakétatalálat érte, több tucatnyian meghaltak – jelentette a Reuters brit hírügynökség emberjogi aktivistákra hivatkozva.

Az AFP francia hírügynökség az OSDH-re hivatkozva azt jelentette, hogy a támadásban legalább nyolc polgári személy halt meg. A szervezet nem zárta ki, hogy az áldozatok száma tovább nő, mert több sebesült állapota válságos.