Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elraboltak két külföldi ENSZ-szakértőt Kongóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. március 15. 13:54

Ismeretlenek elrabolták a Kongói Demokratikus Köztársaságban a helyi ENSZ-misszió (MONUSCO) két külföldi szakértőjét és négy kongói állampolgárt – közölte a MONUSCO szóvivője.

Az ENSZ-illetékes szerint a világszervezet két munkatársa március 12-én, vasárnap tűnt el. Lambert Mende, a kinshasai kormány szóvivője elmondta, hogy Michael Sharp amerikai és Zahida Katalan svéd állampolgárról van szó, akikkel együtt négy kongóit – egy tolmácsot és három motorostaxi-sofőrt – is elhurcoltak.

Az incidens az ország középső részében fekvő, forrongó Kasai tartományban történt, ahol ismeretlenek támadtak a csoportra egy hídon, majd annak tagjait egy közeli erdőbe hurcolták magukkal – tette hozzá Mende.

A MONUSCO szóvivője és Mende is megerősítette, hogy akciót indítottak az elhurcoltak felkutatására.

Kasaiban a múlt héten meglőttek egy uruguayi békefenntartót. Tavaly szeptemberben pedig lázadás tört ki a térségben, miután a kormányerők végeztek egy helyi milíciavezérrel. Az erőszak Kasaiból azóta átterjedt két szomszédos tartományra is. Legalább 400-an életüket vesztették.

A MONUSCO 1999 óta van jelen a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A misszióban mintegy 19 ezer fő teljesít szolgálatot, alapvető feladatuk a civil lakosság védelme. A Kasaiban kitört felkelés miatt mintegy 100 ENSZ-békefenntartót küldtek a forrongó tartományba.