Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékművet állítottak a belgiumi merényletek áldozatainak Brüsszelben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 7. 16:33

Emlékművet állítottak a március 22-én elkövetett brüsszeli terrortámadások áldozatainak emlékére Brüsszel Etterbeek nevű városrészében – írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap június 6-án, hétfőn.

Az etterbeeki főiskolások kezdeményezésére létrejött emlékhely a kerület sokak által látogatott parkjában kapott helyet, nem messze a Maelbeek metróállomástól, ahol 17 ember vesztette életét az öngyilkos merényletben.

Vincent De Wolf, a kerület polgármestere elmondta, hogy négy áldozat is a közelben lakott, és többen dolgoztak a környéken, ezért a halálesetek mélyen érintették a helyi lakosokat.
A közkedvelt park csendes ösvénye mellett található emlékmű megállásra készteti és elgondolkodtatja majd az arra járókat – tette hozzá.

A két helyszínen – a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metrómegállóban – végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban harminckét ember vesztette életét, és háromszáznegyvenen sebesültek meg, köztük két magyar.