ENSZ-főtitkár: minden óra számít a gáztámadás vizsgálatában
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2013. augusztus 27. 8:52Az ENSZ főtitkára szerint minden óra számít annak a vizsgálatnak a sikerében, amelyet a világszervezet szakértői augusztus 26-án, hétfőn kezdenek meg Szíriában a múlt szerdai állítólagos gáztámadásról.
Hozzátette, hogy az ENSZ-vizsgálat sikere mindenkinek érdeke.
Ban úgy vélte, az eredményes vizsgálatnak elrettentő hatása lenne a vegyi fegyverek további használatát illetően. „Nem hagyhatjuk büntetlenül azt a cselekedetet, amely az emberiesség elleni bűntettnek tűnik" – fogalmazott a főtitkár.
Szíriában több egybehangzó jelentés szerint múlt szerdán vetettek be vegyi fegyvert (mérgesgázt), aminek következtében több százan – egyes állítások szerint 1300-an – meghaltak. A szíriai kormányzat csak vasárnap járult hozzá, hogy ENSZ-szakértők vizsgálódjanak a helyszínen, ám sok nyugati kommentár szerint ez már túl késő lesz.
Nemzetközi civil szervezetek és a nyugati politikusok közül is többen a szíriai rezsimet teszik felelőssé a támadásért, Damaszkusz azonban hivatalosan tagadta, hogy vegyi fegyverhez folyamodott volna.