Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ-ügynökségek a szíriai vérontás leállítását sürgetik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 18. 8:27

Öt nagy ENSZ-ügynökség vezetője azzal a közös felhívással fordult április 16-án, kedden a nemzetközi közösséghez, hogy tegyen sokkal többet a szíriai kegyetlenkedések és vérontás megállítására. Arra kérték a világ politikai vezetőit, hogy vessék be befolyásukat a válság megoldása érdekében.

Többre van szükség, mint pénzalapokra, a konfliktus kezdete óta legalább 70 ezer ember halt meg, és 1,2 millió veszítette el otthonát – írta az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Gyermekalap (UNICEF), a Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodája (OCHA), az Élelmezési Világprogram (WFP) és a Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR).

A kormányok és az ENSZ partnerei nem érzik elég sürgetőnek a szíriai kegyetlenkedések és a vérontás megállítását – szögezték le e szervezetek. Hozzátették, ők mint humanitárius szervezetek a maguk részéről mindent megtesznek azért, hogy segíthessenek a harcok elől menekülőknek szállásadással, élelmiszer- és egyéb adományokkal, de „ez messze nem elég".

„A szükség egyre csak nő, a lehetőségeink pedig csökkennek. A közbiztonság hiánya és a pénzügyi nehézségek miatt vészesen közel vagyunk ahhoz – már csak hetekre -, hogy felfüggesszünk bizonyos humanitárius segítségnyújtási módokat" – írták az ügynökségvezetők a BBC honlapján ismertetett közleményükben.