Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea atomtámadással fenyegette meg Japánt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 13. 20:57

Nukleáris megtorlással fenyegette meg április 12-én, pénteken Észak-Korea Japánt arra az esetre, ha Tokió bármilyen módon beavatkozna egy esetleg kirobbanó konfliktusba a Koreai-félszigeten.

„Provokatívnak" minősítve azokat a tokiói kijelentéseket, melyek szerint Japán elfogna egy Phenjan által indítandó rakétát, a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés „nukleáris lángba" boríthatná a szigetországot.

„Japán ott van forradalmi hadseregünk célkeresztjében, s ha a legkisebb (ilyen) lépést teszi, a háború szikrája elsőnek Japánt éri el" – olvasható a KCNA vezércikkében.

A japán nemzetvédelmi minisztérium egyik szóvivője ennek kapcsán csak annyit közölt, hogy országa kész válaszolni mindenféle forgatókönyvre, s ennek érdekében meghoz minden lehetséges intézkedést.

Phenjanban közben bejelentették, hogy létrejön egy új, atomipari minisztérium, segítendő az atomfegyver-kapacitás és a gazdaság fejlesztési céljainak elérését.

A KCNA jelentése szerint a Legfelsőbb Népi Gyűlés által jóváhagyott új minisztérium feladata lesz, hogy ellássa az országot jó minőségű hasadóanyagokkal, s lehetővé tegye önálló kapacitások megteremtését e területen. A meglévő országos atomenergia-hivatalt e célból kabinetszintű szervezet rangjára emelik.

Egy dél-koreai kormánytisztviselő eközben azt hangoztatta, hogy országa nyitott a Korea-közi tárgyalások iránt a feszültségek csillapítása érdekében. Kim Hjung Szuk, az újraegyesítési minisztérium szóvivője újságíróknak megerősítette, hogy Szöul csütörtökön konkrétan tárgyalásokat ajánlott Phenjannak.