Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea két újabb rövid hatótávolságú rakétát indított

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 3. 20:11

Észak-Korea két újabb rövid hatótávolságú rakétát indított március 3-án, hétfőn délkeleti partvidékéről – közölte a dél-koreai védelmi minisztérium.

A két rakétát két különböző helyszínről indították északkeleti irányban. A tárca szerint mindkét rakéta feltehetően Scud-C típusú volt, és több mint ötszáz kilométert tett meg, mielőtt a tengerbe zuhant.

Kim Min Szeok, a védelmi minisztérium szóvivője felszólította Észak-Koreát, hogy azonnal vessen véget a provokatív cselekedeteknek. Hozzátette, hogy a dél-koreai hadseregben növelték a készültséget, tartva a további provokációktól.

Észak-Korea a múlt csütörtökön négy rövid hatótávolságú rakétával végzett lövészetet a Japán-tenger irányába, vélhetően válaszul a térségben folyó amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra. A bezárkózó kommunista ország korábban hevesen tiltakozott a gyakorlat megtartása ellen, azt hangoztatva, hogy a dél-koreai és amerikai erők Észak-Korea lerohanására készülnek fel.

A gyakorlat tavaly is feszültségeket szült a térségben, akkor Észak-Korea több rakétakísérletet hajtott végre, valamint atomháborúval fenyegette meg Szöult és Washingtont.