Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea teljes területét elérő manőverező robotrepülőgépről számolt be Szöul

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. február 15. 17:10

Olyan manőverező robotrepülőgép kifejlesztéséről számolt be Dél-Korea február 14-én, csütörtökön, amely Észak-Korea teljes területén képes célpontokat elérni.

A bejelentés célja a szakértők szerint az volt, hogy meggyőzzék azokat az aggodalmaskodókat, akik szerint Szöul műszaki téren lemaradt északi szomszédja mögött, amely a héten végrehajtotta harmadik nukleáris kísérletét.

A dél-koreai védelmi minisztérium videofelvételeket mutatott be a fegyverről. Ezeken a rombolókról és tengeralattjárókról felbocsátott robotrepülőgépek különböző feltételezett célpontokat semmisítettek meg. A fegyverről már tavaly áprilisban beszámoltak, de tisztviselők szerint mostanra befejeződött hadrendbe állítása. Hatótávolságáról konkrét adatokat nem közöltek.

Észak-Korea előnyre tett szert tavaly a nagy hatótávolságú rakétafejlesztés területén, mikor decemberben egy interkontinentális rakétával Föld körüli állított pályára egy műholdat.

Washington szerint Észak-Korea célja az, hogy olyan nukleáris robbanófejjel felszerelt interkontinentális rakétát fejlesszen ki, amivel csapást mérhet az Egyesült Államokra.

Phenjan, amely naponta nevezi háborús uszítónak az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, várhatóan dühödten válaszol majd a mostani szöuli bejelentésre.