Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. március 19. 9:13

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőtt ki március 18-án pénteken, amely 800 kilométer után a Japán-tengerbe csapódott – jelentette a Jonhap hírügynökség a dél-koreai hadsereg vezérkarából származó információkra hivatkozva, ez utóbbi forrás később egy másik rakéta kilövését is észlelte.

A japán hírügynökség szerint vélhetőleg Rodong típusú rakétáról van szó, amelynek hatótávolsága 1300 kilométer. Phenjantól északra fekvő területről indíthatták útjára. A szöuli védelmi minisztérium egyik szóvivője szerint huszonkét perccel később ugyanabból a térségből újabb rakétát lőttek fel, de az körülbelül 17 kilométeres magasságban eltűnt a dél-koreai megfigyelő radarok képéről, s vélhetőleg a levegőben felrobbant.

Ezt a mostani akciót újabb erőfitogtatásnak tekintik, amellyel Phenjan válaszolni akar arra, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea nemrég megkezdte a térségben a szokásos közös hadgyakorlatát, minden eddiginél több katonát és katonai eszközt vonultatva fel. Egymást követő két nagy hadgyakorlatról van szó, az egyik most ér véget, a másik pedig mostantól április végéig tart.

Közvetlenül a hadgyakorlat megkezdése előtt Kim Dzsongun, a kommunista Észak-Korea vezetője megelőző atomcsapással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, egy nappal később pedig bejelentette, hogy országának sikerült ballisztikus rakétákra felszerelhető méretűre kicsinyíteni atomtölteteit.

Az amerikai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője az AFP-nek megerősítette, hogy Phenjan két ballisztikus rakétát lőtt fel csütörtökön. Hozzátette: egyik rakéta sem jelentett igazi veszélyt sem az Egyesült Államokra, sem szövetségeseire nézve, de ez az akció mindenképpen az ENSZ BT több határozatának a megsértését jelenti.

„Ismét felszólítjuk Észak-Koreát, hogy tartózkodjék mindenfajta olyan cselekménytől, amely fokozhatja a feszültséget a térségben, s hogy figyelmét inkább a nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartását szolgáló konkrét intézkedésekre összpontosítsa" – mondta az amerikai tisztségviselő.

A Jonhap emlékeztet arra, hogy Észak-Korea március 10-én két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tengerbe. Egy héttel korábban hat rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki ugyancsak e tenger irányába. Ezt alig pár órával azután tette, hogy az ENSZ további büntetőintézkedéseket fogadott el ellene, válaszul arra, hogy január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

Barack Obama csütörtökön elnöki rendeletet írt alá, amellyel szigorítja a szankciókat Észak-Korea ellen a január 6-i hidrogénbomba-kísérlet és a ballisztikus rakéta február 7-i felbocsátása miatt. Nem új szankciókról van szó, hanem az eddig is érvényben lévők további szigorításáról.