Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európai uniós és NATO-s vezetőkkel tárgyalt az együttműködés erősítéséről az izraeli elnök Brüsszelben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 22. 23:12

Európai uniós és NATO-s vezetőkkel tárgyalt az Izraellel folytatott együttműködés megerősítéséről Reuven Rivlin izraeli elnök június 21-én, kedden Brüsszelben.

Az izraeli államfő délelőtt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével folytatott megbeszélést a terrorellenes együttműködés fokozásáról. A találkozót követően kiadott közleményében Tusk hangsúlyozta, hogy a terrorizmust csak közös erővel lehet legyőzni.
Az Európai Tanács elnöke leszögezte, hogy Izrael fontos partnere az Európai Uniónak, s a felek közötti együttműködés számos közös értéken alapul.
Donald Tusk emellett arra is kitért, hogy az unió számára kiemelkedően fontos a Közel-Kelet tartós békéjének megteremtése és az izraeli-palesztin viszályt lezáró „kétállami megoldás" megvalósulása, amelynek érdekében továbbra is együtt fognak dolgozni a felek mindegyikével.

Reuven Rivlin később Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával is találkozott. Az észak-atlanti szövetség vezetője a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a NATO elkötelezett az együttműködés erősítése iránt, amelynek fontos lépése, hogy Izrael irodát nyit a katonai szervezet brüsszeli központjában.
A demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékein osztozó országoknak együtt kell felvenniük a harcot a gyűlölettel és a terrorizmussal – közölte a NATO főtitkára a tárgyalást követően, amelyen megvitatták a közel-keleti és afrikai biztonsági helyzet aktuális kérdéseit.