Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO-főtitkár is a Brexit ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 22. 23:59

Nagy-Britannia Európai Unióban maradása kulcsfontosságú a transzatlanti biztonság és az erőszakos szélsőségek elleni közös erőfeszítések szempontjából – jelentette ki június 22-én, szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

„Nagy-Britannia lakosságán múlik, hogy eldöntsék: maradnak-e, vagy távoznak. Amit én tehetek, hogy elmondom, mi számít a NATO-nak. Egy erős Nagy-Britannia, egy erős Európában jó Nagy-Britanniának és ugyanúgy jó a NATO-nak is" – vélekedett Stoltenberg, aki egy nappal a június 23-ra kitűzött brit EU-népszavazás előtt nyilatkozott.

„Annyi bizonytalansággal, annyi kiszámíthatatlansággal, terrorfenyegetésekkel, keleten pedig egy rámenősebb Oroszországgal vagyunk kénytelenek szembesülni. Úgy vélem, egy jobban szétzilálódott Európa olyasvalami, ami csak hozzájárul a minket körülvevő bizonytalansághoz" – tette hozzá Stoltenberg.

A NATO-főtitkár szerint az észak-atlanti szövetség és az unió fokozza együttműködését számos kérdésben, így a kibertámadások kivédésében és abban, amit Stoltenberg az Iszlám Állam és más szélsőséges szervezetek jelentette „terrorfenyegetésnek" nevezett.

„Erős Európára és egy erős NATO-ra van szükségünk, hogy választ adhassunk mindezekre a kihívásokra, és Nagy-Britannia a kulcs ahhoz, hogy biztosíthassuk, hogy ez megtörténjen" – tette hozzá az észak-atlanti szövetség főtitkára.